I'm addicted to you!-Második rész

2013 szeptember 18

Szingapúr

            Szerda késő délelőtt érkeztem meg. Legelső utam a szállodába vezetett. Bejelentkeztem és azonnal fellifteztem a huszadikra, ahol a lakosztályom kapott helyet. Rettentően kifárasztott a hosszú, több órás repülőút. Legszívesebben mentem volna pihenni egyet, de ezt a luxust sajnos nem engedhetem meg magamnak.

Nagyjából kipakoltam aztán indultam is a pályára, ahol rengeteg elintéznivaló dolgom volt. Britta már a halban várt rám.

-Szép napot!-köszönt vidám mosollyal az arcán.

-Már akinek szép...-mondtam nyúzottan.

-Valami gond van?-kérdezte azonnal komolyra váltott arccal.

-Csak rettentően fáradt vagyok.

-Elhiszem, de szedd össze magad bajnok, mert még rettentő sok dolgunk van ma.

-Azt egyből gondoltam.-nevettem fel.

-Parancsolj!-mondta és a kezembe nyomott egy doboz energiaitalt-idd meg és észhez térsz-megvárta míg kinyitottam és kortyoltam bele egy jó nagyot-Akkor mondanám a mai programot. Negyed óra múlva interjú a BBC-vel utána a helyi sportcsatornával. Később körül belül másfél óra múlva csapatmegbeszélés. Jaj, és Helmut is említett valamit, hogy meg akar veled beszélni pár dolgot.

-Remek! Mikor végzek?-tettem fel a legfontosabb kérdést.

-Hát olyan tíz körül.

-És van még valami.

-Ez nem volt elég?-kérdeztem nevetve.

-Holnap jelenésed van a sajtókonferencián.

-Imádlak Britta, ez a hír megkoronázta a napomat.-mondtam és követtem őt.

°°°

2013 Októbere

Rella

           Késő délután volt. Éppen hazafelé sétáltam. A hideg és szúrós őszi szellő akkor kezdett felerősödni. Mikor bekanyarodtam az utcába megpillantottam a már jól ismert fekete BMW-t, azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Igyekeztem úgy tenni mintha észre sem vettem volna, de tudtam sehogyan sem tudom elkerülni a találkozást. Amint elsétáltam az autó mellett hallottam, hogy nyílik az ajtó.

-Rella!-ahogy meghallottam őt elfogott a rettegés és a félelem pedig a hangja gyengéd volt és lágy. Remegtem. Vettem egy mély levegőt, majd megfordultam.

-Mit akarsz?-kérdeztem és csak a mondat végén nyitottam ki szemeim.

-Téged! Beszéljünk!

-Heinrich nincs mit megbeszélni.

-Csak öt percet adj!-mondta és kinyitotta a kocsi ajtaját.

Tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, de mégis beszálltam.

-Hallgatlak.-mondtam higgadtságot színlelve.

-Miért léptél le csak úgy három hete? Még egy üzenetet sem írtál. Se szó se beszéd csak úgy felszívódtál.

-Mondtam már! Elegem van ebből az életből. Végeztem a múltammal és a múltamba te is benne vagy.

-Ezt, hogy értsem?

-Úgy, hogy végre hagyj békén Heinrich!

-Mi történt veled Rell? Bekattantál? Csak úgy a semmiből most közlöd, hogy ennyi volt.

-Én már az előtt mondtam, hogy elegem van ebből az életből mielőtt elhúztunk Berlinbe. Értsd meg nem akarom én ezt.

-Mégis mért nem?

-Heinrich! Egyszerűen már nem bírom. Annyira megváltoztál, egyáltalán nem olyan vagy, mint régen és te is nagyon jól tudod ennek az okát, mégsem változtatsz a dolgokon.

-De én szeretlek!

-Valóban? Pár hete mikor nekem jöttél becuccozva nem így éreztem. Heinrich vedd már észre, hogy mi történik veled! Egyre lejjebb csúszol, én csak eddig bírtam ki melletted. Sajnálom. Kértelek már nem egyszer, hogy változz meg, de te leszartad, hogy mit beszéltem neked.

-Mit akarsz mit tegyek?-kérdezte. Láttam rajta, hogy kezd ideges lenni. Remegtek a kezei és egyfolytában a haját igazgatta.

-Már nincs mit tenni.-mondtam és kiszálltam volna az autóból, de Heinrich elkapta a csuklóm is visszarántott.

-Nem mész sehova sem.-mondta dühösen.

-Engedj el!-néztem rá és kitéptem kezem a szorításából.

-Akkor is az enyém leszel!

-Te beteg vagy!-mondtam és rácsaptam az ajtót.

Azonnal felrohantam a lakásomba és magamra zártam az ajtót. Kifújtam magam aztán lepakoltam. Levetettem a dzsekimet, lerúgtam magamról a cipőmet, majd beballagtam a konyhába. Főztem magamnak egy erős kávét. Közben bekapcsoltam a tévét, hogy ne legyen akkora a csend. Túl hangosak voltak a gondolataim és már kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök. A kávém kortyolgatása közben összedobtam egy egyszerű vacsorát magamnak, ami egy mirelit pizzából állt. Nem vagyok valami nagy konyhatündér. Kinyújtózva a tévém előtt elfogyasztottam a vacsorám.

Sokkal később arra riadtam fel, hogy a tévében már vége a műsornak és odakint szép kis vihar kerekedett. A fák ringatóztak, szinte kicsavarodtak a földből. Leojtottam a tévét és bevonultam a hálóba. Előkaptam a hálóingem és egy forró zuhany után birtokba vettem az ágyam és hagytam, hogy ismét elragadjon az álom. El tudtam aludni, mivel rettentő fáradt voltam, de mégsem éreztem azt, hogy nyugodt lehetek. Minden apró kis zörejre felriadtam. Az utóbbi hónapokban már így telik minden egyes éjjelem, szóval már mondhatom azt, hogy hozzászoktam. Fel sem tudom azt fogni, hogy valaki ennyire hozzá tudjon szokni ahhoz, hogy folyton rettegésben él. Az utóbbi hetek nagyon megviseltek, de valahogy kibírom.

Valamikor késő hajnal nyomott el újra az álom fél öt körül.