Szép napot mindenkinek! Nos meghoztam az -I'm
addicted
to you!- című történetem úgymond legelső bevezető részét.
Azért kezdtem el írni ezt a történetet mivel úgy éreztem, hogy itt az ideje valami újba belevágnom. Remélem valamelyest elnyeri majd tetszéseteket, izgalmasnak és olvashatónak fogjátok tartani történetem a cselekmények előrehaladtával. Nagyon örülnék neki és rettentő hálás lennék ha kapnék valami kis visszajelzést tőletek olvasóktól, hogy hogyan tetszett a rész, esetleg mi volt az ami nem tetszett benne. Amint mondtam örülnék ha egy két komment összejönne, valóban sokat jelentene számomra.
Hát akkor jó olvasást!
Sziasztok :*
-Rella-
2013
szeptembere
Sebastian
Hamburg
23:06
A
késő esti feketeséget az autóm reflektorán kívül semmi sem
törte meg. Hangtalanul suhantam az éjszakában, haza sietek. Mikor
beértem a városba visszavettem a gázból és óvatosan vezettem
tovább. Hamburg ebben az időben már szinte üresen áll, csak
ritkán töri meg a mozdulatlanságot egy-egy hazafelé igyekező
gyalogos vagy autó.
Igen,
Hamburg. Úgymond ide menekültem el a sok rossz elől, ami
mostanában engem ért. Igaz a karrieremmel és a sportágban elért
sikereim nagyon is jók de mindezek ellenére mégsem vagyok teljesen
boldog.
Pontosan
ma van fél éve annak, hogy Hanna elhagyott. Vagy én hagytam el,
nem is tudom. Mondjuk azt, hogy közös megegyezés alapján
született az a döntés, hogy végleg elválnak útjaink. Együtt
határoztuk el, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb, de nekem mégis
rettenetesen fáj. A mai napig. Időközben megtudtam, hogy ő máris
talált valaki mást magának, míg én még csak egy olyan nővel
sem találkoztam aki akárcsak egy kicsit is megfogott volna.
Úgy
érzem, hogy teljesen üres vagyok belül Hanna nélkül. Ha nem
tudnám magam valamivel elfoglalni az már biztos, hogy megzakkantam
volna. Hálát adok az Istennek, hogy itt van nekem a versenyzés és
ebbe bele tudok merülni és ilyenkor ki tudom üríteni a fejem, még
ha csak pár órára is.
Ahogy
így elmélkedtem út közben egy stop táblához értem. A
szabályoknak megfelelően megálltam és csak akkor indítottam
újra, mikor megbizonyosodtam arról, hogy tovább mehetek.
Teljes
hirtelen, csak úgy a sötétségből egy szőkeség viharzott ki
az autóm elé. Azonnal lefékeztem. Még szerencse, hogy kis
sebességgel haladtam így el tudtam kerülni az akár végzetes
balesetet. Rettentően megijedtem és hosszú másodpercekig ültem
az autómban, némán a kormányt markolva és a lámpafényben
megdermedt nőre meredtem.
Miután
kapcsoltam gyorsan kipattantam a járműből.
-Jézusom!
Minden rendben? Nem sérült meg?-kérdeztem remegő hangon.
-Semmi
bajom!-jött a válasz.
-Miért
rohant ki elém? Nem látta, hogy jövök?-tettem fel egy újabb
kérdést.
-Nem
figyeltem.-mondta zavarodottan és zihálva.
-Ne
hívjak egy mentőt? Vagy ne vigyem el esetleg kórházba egy
kivizsgálásra a biztonság kedvéért?
-Nem
szükséges.-mondta udvariasan egy halvány mosoly kíséretében, de
mégis láttam az arckifejezésében valamit, ami nem hagyott
nyugodni.
-És
esetleg elvihetem valahová?
-Megoldom.
Köszönöm.
-Pedig
nagyon szívesen teszem és egyébként is egy ilyen fiatal hölgynek
veszélyes lehet idekint egyedül.-mondtam kedvesen. Láttam rajta,
hogy hezitál. Idegesen körbenézett majd ismét rám emelte
tekintetét.
-Akkor
megköszönném ha haza tudna vinni.
-Amint
már mondtam, nagyon szívesen. Egyébként Sebastian vagyok és
kérlek hagyjuk ezt a kínos magázódást.-mutatkoztam be
mosolyogva.
-Én
Rella vagyok.
-Szép név.-mosolyodtam el.
-Köszönöm.-mondta.
Csendben
beszálltunk az autóba majd indítottam.
-Hová
lesz a fuvar?
-Őőő...Wolf-Straße
15.-mondta pár perc gondolkozás után.
-Az
a város másik felében van. Jó hosszú séta lett
volna.-állapítottam meg.
-Igen,
az.-mondta egy erőltetett mosollyal az arcán.
A
halvány utcai megvilágítás és a műszerfal kék fényén kívül
nem volt semmi más fényforrás. Rellára pillantottam. Ebben a
homályos sötétségben is ki tudtam venni arcának finom vonásait.
Igen, meg kell hagyni gyönyörű teremtés volt. Próbáltam
csevegésbe elegyedni vele, de semmi értelmes nem jutott az eszembe.
-Egyébként régtől laksz itt Hamburgban?-kérdeztem a hosszadalmas
percek után.
-Igen,
itt nőttem fel. Te?-kérdezte majd rám nézett.
-Én
körül belül fél éve költöztem ide.
-És hogy
tetszik?
-Szép
város, egyből a szívemhez nőtt.-mondtam mosolyogva.
Az
út maradék részében nem beszéltünk. Mikor odaértem a megadott
címre leállítottam a kocsit.
-Itt lennénk.-mondtam és körbenéztem.
-Hát
akkor köszönöm, hogy elhoztál.
-Igazán
nincs mit.-mondtam, miközben ő a táskájában matatott kulcsai
után.
Miután
megtalálta azokat kiszállt majd becsukta az ajtót.
-Kösz
még egyszer.-szólt vissza a lehúzott ablakomon.-Szia.
-Viszlát.-köszöntem
én is el tőle, majd megvártam míg bejut az ajtón. Azután újra
beindítottam a kocsit és elindultam hazafelé. Egész
úton elmélyedtem gondolataimban. Fura érzés kapott el mikor
Rellára gondoltam. Nem értettem ezt. Fura volt, mégis jó. Abban a
lányban volt valami, amit nem értettem meg.
Elhatároztam,
hogy ha visszajövök felkeresem őt. Holnap utazom Milton Keynes-be
a gyárba, majd onnan egyenesen veszem az irányt Szingapúrba. Mikor
belegondoltam, hogy mennyi papírmunka vár rám kínomban
felnyögtem.
Kicsit
jobban ráléptem a gázpedálra, mivel már eléggé fáradt voltam.
Nem is csodálom egy ilyen fárasztó és hosszú nap után. Tíz
perc autózás után kiértem a külvárosi házamhoz. Gyorsan
beparkoltam a garázsba, bezártam a kapukat majd befelé vettem az
irányt. Egyből az emeletre siettem a fürdőszobába. Előtte
ledobáltam a cuccaim és egyenesen a zuhany alá telepedtem le. A
kellemes meleg víz ellazított és gondoskodott arról, hogy még
jobban tudjak aludni. Lemostam magamról a tusfürdő habjait,
majd egy törölközővel a derekamon indultam el a hálóm felé. A
szekrényemből kikaptam egy felsőt és egy boxer alsót. Sietve
magamra kaptam és már dőltem is bele a kényelmes ágyamba.
Másnap
kora reggel az ébresztőm hangos és idegesítő hangjára ébredtem.
Miután kinyomtam a telefont, fejem visszahajtottam párnámra. Nem
sokkal később ismételten elkezdett zajongani, de ezúttal nem az
ébresztő volt az. Meg sem néztem, hogy ki hív ilyenkor, egyből felvettem és
a fülemhez emeltem mobilom.
-Haló?-nyögtem
fáradtam.
-Tudtam,
hogy el fogsz aludni!-hallottam Britta kedvesen csengő hangját,
amiben mégis ott bujkált a szigor.-Hasadra süt a nap, fél nyolc
van! Ki az ágyból és főzz magadnak egy jó erős kávét. Két
óra múlva már úton kell lenned, hogy időben ideérj.
-Tíz
percet kérek még.-kínlódtam, mint mikor anya keltett évekkel
ezelőtt a suliba.
-Nincs
tíz perc Seb! Ha most nem kelsz fel elkésel és tudod, hogy ma
milyen fontos dolgok várnak itt rád.
-Igen
tudom és már ki is keltem az ágyból.-mondtam még mindig
nyűgösen.
-Ajánlom
is! Egy óra múlva megint hívlak, hogy elkészültél-e.-mondta
Britta, majd egy gyors köszönés után letette a készüléket.
Leballagtam
a konyhába. Megfogadtam Britta tanácsát és főztem magamnak egy
nagy bögre jó erős kávét. Miközben arra vártam, hogy kihűljön
megmosakodtam és felöltöztem. Még gyorsan bepakoltam a bőröndömbe
a legszükségesebb dolgaimmal aztán ismét visszatértem a
konyhába. A könnyű reggelim és a kávém elfogyasztása után
ismét csörgött a telefonom. Miután megnyugtattam Brittát, meggyőződtem arról, hogy mindent elpakoltam, amit akartam. Ezután
bezártam a házat és útnak indultam.