I'm addicted to you!-Első-bevezető rész

Szép napot mindenkinek! Nos meghoztam az -I'm addicted to you!- című történetem úgymond legelső bevezető részét.

Azért kezdtem el írni ezt a történetet mivel úgy éreztem, hogy itt az ideje valami újba belevágnom. Remélem valamelyest elnyeri majd tetszéseteket, izgalmasnak és olvashatónak fogjátok tartani történetem a cselekmények előrehaladtával. Nagyon örülnék neki és rettentő hálás lennék ha kapnék valami kis visszajelzést tőletek olvasóktól, hogy hogyan tetszett a rész, esetleg mi volt az ami nem tetszett benne. Amint mondtam örülnék ha egy két komment összejönne, valóban sokat jelentene számomra.

Hát akkor jó olvasást! 

Sziasztok :*

-Rella-

2013 szeptembere

Sebastian

Hamburg 23:06

A késő esti feketeséget az autóm reflektorán kívül semmi sem törte meg. Hangtalanul suhantam az éjszakában, haza sietek. Mikor beértem a városba visszavettem a gázból és óvatosan vezettem tovább. Hamburg ebben az időben már szinte üresen áll, csak ritkán töri meg a mozdulatlanságot egy-egy hazafelé igyekező gyalogos vagy autó.

Igen, Hamburg. Úgymond ide menekültem el a sok rossz elől, ami mostanában engem ért. Igaz a karrieremmel és a sportágban elért sikereim nagyon is jók de mindezek ellenére mégsem vagyok teljesen boldog.

Pontosan ma van fél éve annak, hogy Hanna elhagyott. Vagy én hagytam el, nem is tudom. Mondjuk azt, hogy közös megegyezés alapján született az a döntés, hogy végleg elválnak útjaink. Együtt határoztuk el, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb, de nekem mégis rettenetesen fáj. A mai napig. Időközben megtudtam, hogy ő máris talált valaki mást magának, míg én még csak egy olyan nővel sem találkoztam aki akárcsak egy kicsit is megfogott volna.

Úgy érzem, hogy teljesen üres vagyok belül Hanna nélkül. Ha nem tudnám magam valamivel elfoglalni az már biztos, hogy megzakkantam volna. Hálát adok az Istennek, hogy itt van nekem a versenyzés és ebbe bele tudok merülni és ilyenkor ki tudom üríteni a fejem, még ha csak pár órára is.

Ahogy így elmélkedtem út közben egy stop táblához értem. A szabályoknak megfelelően megálltam és csak akkor indítottam újra, mikor megbizonyosodtam arról, hogy tovább mehetek.

Teljes hirtelen, csak úgy a sötétségből egy szőkeség viharzott ki az autóm elé. Azonnal lefékeztem. Még szerencse, hogy kis sebességgel haladtam így el tudtam kerülni az akár végzetes balesetet. Rettentően megijedtem és hosszú másodpercekig ültem az autómban, némán a kormányt markolva és a lámpafényben megdermedt nőre meredtem.

Miután kapcsoltam gyorsan kipattantam a járműből.

-Jézusom! Minden rendben? Nem sérült meg?-kérdeztem remegő hangon.

-Semmi bajom!-jött a válasz.

-Miért rohant ki elém? Nem látta, hogy jövök?-tettem fel egy újabb kérdést.

-Nem figyeltem.-mondta zavarodottan és zihálva.

-Ne hívjak egy mentőt? Vagy ne vigyem el esetleg kórházba egy kivizsgálásra a biztonság kedvéért?

-Nem szükséges.-mondta udvariasan egy halvány mosoly kíséretében, de mégis láttam az arckifejezésében valamit, ami nem hagyott nyugodni.

-És esetleg elvihetem valahová?

-Megoldom. Köszönöm.

-Pedig nagyon szívesen teszem és egyébként is egy ilyen fiatal hölgynek veszélyes lehet idekint egyedül.-mondtam kedvesen. Láttam rajta, hogy hezitál. Idegesen körbenézett majd ismét rám emelte tekintetét.

-Akkor megköszönném ha haza tudna vinni.

-Amint már mondtam, nagyon szívesen. Egyébként Sebastian vagyok és kérlek hagyjuk ezt a kínos magázódást.-mutatkoztam be mosolyogva.

-Én Rella vagyok.

-Szép név.-mosolyodtam el.

-Köszönöm.-mondta.

Csendben beszálltunk az autóba majd indítottam.

-Hová lesz a fuvar?

-Őőő...Wolf-Straße 15.-mondta pár perc gondolkozás után.

-Az a város másik felében van. Jó hosszú séta lett volna.-állapítottam meg.

-Igen, az.-mondta egy erőltetett mosollyal az arcán.

A halvány utcai megvilágítás és a műszerfal kék fényén kívül nem volt semmi más fényforrás. Rellára pillantottam. Ebben a homályos sötétségben is ki tudtam venni arcának finom vonásait. Igen, meg kell hagyni gyönyörű teremtés volt. Próbáltam csevegésbe elegyedni vele, de semmi értelmes nem jutott az eszembe.

-Egyébként régtől laksz itt Hamburgban?-kérdeztem a hosszadalmas percek után.

-Igen, itt nőttem fel. Te?-kérdezte majd rám nézett.

-Én körül belül fél éve költöztem ide.

-És hogy tetszik?

-Szép város, egyből a szívemhez nőtt.-mondtam mosolyogva.

Az út maradék részében nem beszéltünk. Mikor odaértem a megadott címre leállítottam a kocsit.

-Itt lennénk.-mondtam és körbenéztem.

-Hát akkor köszönöm, hogy elhoztál.

-Igazán nincs mit.-mondtam, miközben ő a táskájában matatott kulcsai után.

Miután megtalálta azokat kiszállt majd becsukta az ajtót.

-Kösz még egyszer.-szólt vissza a lehúzott ablakomon.-Szia.

-Viszlát.-köszöntem én is el tőle, majd megvártam míg bejut az ajtón. Azután újra beindítottam a kocsit és elindultam hazafelé. Egész úton elmélyedtem gondolataimban. Fura érzés kapott el mikor Rellára gondoltam. Nem értettem ezt. Fura volt, mégis jó. Abban a lányban volt valami, amit nem értettem meg.

Elhatároztam, hogy ha visszajövök felkeresem őt. Holnap utazom Milton Keynes-be a gyárba, majd onnan egyenesen veszem az irányt Szingapúrba. Mikor belegondoltam, hogy mennyi papírmunka vár rám kínomban felnyögtem.

Kicsit jobban ráléptem a gázpedálra, mivel már eléggé fáradt voltam. Nem is csodálom egy ilyen fárasztó és hosszú nap után. Tíz perc autózás után kiértem a külvárosi házamhoz. Gyorsan beparkoltam a garázsba, bezártam a kapukat majd befelé vettem az irányt. Egyből az emeletre siettem a fürdőszobába. Előtte ledobáltam a cuccaim és egyenesen a zuhany alá telepedtem le. A kellemes meleg víz ellazított és gondoskodott arról, hogy még jobban tudjak aludni. Lemostam magamról a tusfürdő habjait, majd egy törölközővel a derekamon indultam el a hálóm felé. A szekrényemből kikaptam egy felsőt és egy boxer alsót. Sietve magamra kaptam és már dőltem is bele a kényelmes ágyamba.

Másnap kora reggel az ébresztőm hangos és idegesítő hangjára ébredtem. Miután kinyomtam a telefont, fejem visszahajtottam párnámra. Nem sokkal később ismételten elkezdett zajongani, de ezúttal nem az ébresztő volt az. Meg sem néztem, hogy ki hív ilyenkor, egyből felvettem és a fülemhez emeltem mobilom.

-Haló?-nyögtem fáradtam.

-Tudtam, hogy el fogsz aludni!-hallottam Britta kedvesen csengő hangját, amiben mégis ott bujkált a szigor.-Hasadra süt a nap, fél nyolc van! Ki az ágyból és főzz magadnak egy jó erős kávét. Két óra múlva már úton kell lenned, hogy időben ideérj.

-Tíz percet kérek még.-kínlódtam, mint mikor anya keltett évekkel ezelőtt a suliba.

-Nincs tíz perc Seb! Ha most nem kelsz fel elkésel és tudod, hogy ma milyen fontos dolgok várnak itt rád.

-Igen tudom és már ki is keltem az ágyból.-mondtam még mindig nyűgösen.

-Ajánlom is! Egy óra múlva megint hívlak, hogy elkészültél-e.-mondta Britta, majd egy gyors köszönés után letette a készüléket.

Leballagtam a konyhába. Megfogadtam Britta tanácsát és főztem magamnak egy nagy bögre jó erős kávét. Miközben arra vártam, hogy kihűljön megmosakodtam és felöltöztem. Még gyorsan bepakoltam a bőröndömbe a legszükségesebb dolgaimmal aztán ismét visszatértem a konyhába. A könnyű reggelim és a kávém elfogyasztása után ismét csörgött a telefonom. Miután megnyugtattam Brittát, meggyőződtem arról, hogy mindent elpakoltam, amit akartam. Ezután bezártam a házat és útnak indultam.