2014. július 17., csütörtök

I'm addicted to you-4.rész (részlet)

Sziasztok! Meghoztam a negyedik részt. Természetesen ez nem az egész, mondhatnám úgy is, hogy a negyedik rész első, rövidke bekezdése. Azt találtam ki, hogy felteszem ezt a szösszenetet és ha legalább három komment összegyűlik akkor felteszem a folytatást :) Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket. Aztán ügyesen, jó olvasást!
Csóka fejetekre: Rella :* 

2014. JÚLIUS 10.

BOLDOGSÁG. Ha valaki megkérdezné, hogy jellemezzem ebben a szent pillanatban az életem ezt az egy szót mondanám. Sebastiannal az első hivatalos randink után márciusban, olyan jól alakultak a dolgok, hogy egyre többet találkozgattunk. Már körül belül egy hónapja randizgattunk, mikor szégyellősen megkérdezte tőlem az egyik vacsoránk után, hogy lennék-e a barátnője. Kis óvodás korom óta egy fiú sem tette fel nekem így ezt a kérdést, de Sebastianhoz valahogy ez így passzolt tökéletesen. Mindig is elragadott az a gyermeki énje, amit néha-néha megmutat magából.
A Genfi tó partján ültem és a hűsítő vízbe lógattam a lábam az alacsonyka mólóról, amelynek a végében ringatózott egy kis csónakocska. A víz olyan tükörsima volt, hogy a szemközt elterülő hegység, amely óriásként tornyosult fölénk, visszatükröződött teljes egészében. Olyan friss volt a levegő, olyan nyugalom volt. A madarak gyönyörű dallamát hallgattam, fejemet hátradöntöttem és élveztem ahogyan a nap melege simogatja az arcomat. Igaz, késő délután volt, négy óra felé járhatott de a napnak még mindig perszelő ereje volt. A hátam mögül meghallottam ahogy Sebastian közeledik vissza a kertbe a házból.
-Parancsolj itt a jeges kólád, amit kértél.
-Hmm...köszönöm szépen.-mosolyogtam és kedves gesztusát egy nagy puszival jutalmaztam.
-Hogy érzed magad?-kérdezte miközben leült mellém és elkezdte simogatni a hátam.
-Fantasztikusan.
-Örülök neki.-vigyorgott elégedetten.
-Rég éreztem így magam.-mondtam és őszintén így is volt-mikor is tervezünk visszamenni Hamburgba?-kérdeztem. Ez a kérdésem kissé lehangolt. Nem akartam oda visszamenni, a szenvedésem színhelyére, de nem lesz más választásom. Olyannyira nagy itt a békesség, hogy Hamburg kész őrültek házának tűnik e mellett a hely mellett. Ez számomra maga a földi mennyország, főleg Sebastian oldalán.
-Olyan hét-nyolc óra felé terveztem elindulni.-mondta. Válaszul csak bólogattam.

Lehet, hogy nyálasan hangzik, de sose gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem. Sebastian olyan rövid idő alatt lopta be magát a szívembe, hogy az lehetetlennek tűnik. A mosolya az udvariassága a kedves kis gesztusai az állandó pozitivitása nagy szinten hozzájárult ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt teljesen belehabarodjak. Sebastian egy csoda és attól félek, hogy nekem már túl jó. Félek nem érdemlem meg ezt a határtalan boldogságot és egyre jobban érzem azt, hogy ezek után valami rossz fog történni. De lehetséges az is, hogy csak bebeszélem saját magamnak. Ezeket a gondolatokat mindig igyekszem gyorsan elhessegetni és elzárni az agyam egyik nagyon picike és távoli részébe.  

2014. június 29., vasárnap

I'm addicted to you-Harmadik rész


2014.MÁRCIUSA

Reggel hétkor a telefonom ébresztője vert fel álmomból. Rettentően fáradt voltam.
Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőim, főztem magamnak kávét és készítettem egy gyors szendvicset, majd az elfogyasztása után elindultam a munkahelyemre. Felszálltam a két utcával lejjebb található állomáson és elmetróztam a város túloldalára. Egy bárban dolgozom pultosként. Nem egy álommeló, de a főnök legalább jó fej és rendesen fizet. Ma reggel egyedül nyitok, aminek máskor nem nagyon szoktam örülni, de most mégis. Legalább nem kell senki előtt jópofiznom.
A reggeli kávémtól nem igazán éreztem úgy, hogy felébredtem, ezért még mielőtt beballagtam volna a bárba elugortam az egyik közeli kávézóba.
-Mit parancsol?-kérdezte kedvesen a pultos lány.
-Egy nagy expresso tejjel.
-Itt fogyasztja vagy elviszi?
-Elviszem, köszönöm.-mondtam és előhalásztam a tárcám a táskám mélyéből.
-Rella?-kaptam fel a fejem nevem hallatán, mivel a várakozás közben elszórakoztam a kezemben heverő pénzérmékkel. Megfordultam, de senki ismerőst nem véltem felfedezni az arcok között. Aztán megpillantottam egy szőkeséget aki felém közeledett széles mosollyal az arcán.
-Szia.-köszöntem udvariasan és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Még mindig fogalmam sem volt, hogy honnan ismerhet engem ez a férfi.
-Szia.-mosolygott még mindig. Csak akkor ugrott be az emléke mikor már szemtől szemben álltunk.
-Sebastian ugye?
-Reméltem, hogy felismersz majd.-vigyorgott szégyellősen.
-Persze, hogy megismerlek. Hálás vagyok a múltkoriért.-mondtam és ezt őszintén így is gondoltam.
-Örülök, hogy összefutottunk ismét.
-Igen, én is.
-Parancsoljon hölgyem a kávéja.-szólt közbe a kiszolgáló.
-Köszönöm.-mondtam és odanyújtottam neki a pénzt.- Ne haragudj Sebastian, de most rohannom kell a munkahelyemre.
-Bocsánat, nem akartalak fenntartani.
-Ugyan szó sincs róla, csak ha most nem indulok akkor elkésem.
-És esetleg munka után, később nincs kedved összefutni?-szólt utánam mikor már a kijárat felé tartottam.
-De, lenne hozzá kedvem.-válaszoltam mosolyogva.
-Nyolckor? Ugyanitt?
-Itt leszek.-mondtam és kisétáltam az ajtón.
Ahogy átgyalogoltam az úton azon töprengtem, hogy vajon mért mondtam igent erre a ma estére, de nem tudtam rájönni a válaszra.
A munkaidőm valami hihetetlen lassúsággal telt el, aztán végre délután megérkezett a felmentősereg Thomas személyében.
-Szia Rella!-köszönt kedvesen. Többek közt, hogy Thomas a munkatársam egyben a legjobb barátom is.-Nagy hajtás volt ma?
-Nem igazán, de te készülj mert beszéltem a főnökkel és mondta, hogy estére nagy tömegre számíthatunk. Lehet nekem is be kell majd állnom.-mondtam.
-Fenébe! Pedig úgy terveztem, hogy már tízkor zárok.
-Hát azt el is felejtheted.
-Na, mind egy. És veled mi a helyzet? Heinrich?
-Velem minden oké. Szerencsére nem hallottam felőle körül belül két hónapja. Remélem ez már így is marad.
-Én tegnap találkoztam vele.-mondta óvatosan. Azonnal visszatért a gyomromba a feszült idegesség.
-Itt van a városban?
-Igen. Beszéltem vele, de téged még csak meg sem említett.
-Nem mondta, hogy meddig tervez itt maradni?
-Csak pár napra jött valami haverja végett.
-Hát...remélem tényleg csak pár napról van szó.
-Ne aggódj Rell már lenyugodott.
-Miből gondolod?
-Együtt nőttünk fel, a legjobb barátom volt, ismerem őt annyira, hogy tudjam mikor készül valamire. Ne aggódj nem lesz semmi baj.
-Bízom benne.-mondtam majd indultam átöltözni.
-Nem maradsz még itt egy italra?-kérdezte Thomas-a vendégem vagy.-mosolygott.
-De, benne vagyok.
Egészen estig ott maradtam, teljesen megfeledkeztem az estére megbeszélt programomról. Akkor kaptam észhez mikor már negyed kilenc felé közeledett az este.
-A francba!-pattantam fel a helyemről.
-Mi az Rell?
-Késésben vagyok!-kapkodtam a táskám után aztán átdobtam szíját a vállamon.
-Mégis honnan?-kérdezte csodálkozva.
-Találkozom valakivel.
-Ohh, csak nem randid lesz?-nevetett.
-Hát igazából nem tudom, fogalmam sincs.-mondtam.
-Ügyesen csajszi.-mosolygott.
-Lehet, hogy később még visszanézek.
-Oké.
-Na, szia Thomas.
-Hali.-köszönt el nevetve.
Gyorsan szedtem a lábaim a járdán, féltem, hogy már így is túl késő és Sebastian már régen elment. Mikor beléptem a kávézóba azonnal őt kerestem a szememmel. Hihetetlen örömmel töltött el mikor megpillantottam őt az egyik félreeső asztalnál.
-Sajnálom, hogy késtem!-huppantam le mellé minden köszönés nélkül.
-Őszintén bevallom már kezdtem azt gondolni, hogy felültettél.
-Nem tennék ilyet.-mondtam nevetve.
Rendeltünk italt, közben kellemesen elbeszélgettünk. Igazán jól éreztem magam Sebastian társaságában. A végén még abba is belement, hogy visszanézünk a bárba ahol dolgozom. Mire odaértünk már éjfél felé közeledett és egy hatalmas party közepébe csöppentünk bele. Bemutattam neki Thomast, megittunk pár italt és olyan fél kettő felé elindultunk haza. Kellemes kora tavaszi idő volt, nem is fáztam a dzsekimben ezért úgy döntöttünk, hogy remekül fog esni mindkettőnknek egy kis séta. Sebastian hazakísért, majd elbúcsúztunk és megbeszéltünk egy következő találkozót. Ahogyan így elgondolkoztam, még sosem éreztem senkivel ilyen jól magam. Igaz nem ismerem őt olyan rettenetesen rég óta, de az első benyomások eléggé jók.

Egész idő alatt mintha a mosoly az arcomra fagyott volna, nagyon várom a következő randinkat. Igen, már mondhatom, hogy randi lesz! Vigyorral az arcomon, izgatottan aludtam el.  

2014. június 21., szombat

I'm addicted to you!-Második rész

2013 szeptember 18

Szingapúr

            Szerda késő délelőtt érkeztem meg. Legelső utam a szállodába vezetett. Bejelentkeztem és azonnal fellifteztem a huszadikra, ahol a lakosztályom kapott helyet. Rettentően kifárasztott a hosszú, több órás repülőút. Legszívesebben mentem volna pihenni egyet, de ezt a luxust sajnos nem engedhetem meg magamnak.
Nagyjából kipakoltam aztán indultam is a pályára, ahol rengeteg elintéznivaló dolgom volt. Britta már a halban várt rám.
-Szép napot!-köszönt vidám mosollyal az arcán.
-Már akinek szép...-mondtam nyúzottan.
-Valami gond van?-kérdezte azonnal komolyra váltott arccal.
-Csak rettentően fáradt vagyok.
-Elhiszem, de szedd össze magad bajnok, mert még rettentő sok dolgunk van ma.
-Azt egyből gondoltam.-nevettem fel.
-Parancsolj!-mondta és a kezembe nyomott egy doboz energiaitalt-idd meg és észhez térsz-megvárta míg kinyitottam és kortyoltam bele egy jó nagyot-Akkor mondanám a mai programot. Negyed óra múlva interjú a BBC-vel utána a helyi sportcsatornával. Később körül belül másfél óra múlva csapatmegbeszélés. Jaj, és Helmut is említett valamit, hogy meg akar veled beszélni pár dolgot.
-Remek! Mikor végzek?-tettem fel a legfontosabb kérdést.
-Hát olyan tíz körül.
-És van még valami.
-Ez nem volt elég?-kérdeztem nevetve.
-Holnap jelenésed van a sajtókonferencián.
-Imádlak Britta, ez a hír megkoronázta a napomat.-mondtam és követtem őt.


°°°
2013 Októbere

Rella

           Késő délután volt. Éppen hazafelé sétáltam. A hideg és szúrós őszi szellő akkor kezdett felerősödni. Mikor bekanyarodtam az utcába megpillantottam a már jól ismert fekete BMW-t, azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Igyekeztem úgy tenni mintha észre sem vettem volna, de tudtam sehogyan sem tudom elkerülni a találkozást. Amint elsétáltam az autó mellett hallottam, hogy nyílik az ajtó.
-Rella!-ahogy meghallottam őt elfogott a rettegés és a félelem pedig a hangja gyengéd volt és lágy. Remegtem. Vettem egy mély levegőt, majd megfordultam.
-Mit akarsz?-kérdeztem és csak a mondat végén nyitottam ki szemeim.
-Téged! Beszéljünk!
-Heinrich nincs mit megbeszélni.
-Csak öt percet adj!-mondta és kinyitotta a kocsi ajtaját.
Tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, de mégis beszálltam.
-Hallgatlak.-mondtam higgadtságot színlelve.
-Miért léptél le csak úgy három hete? Még egy üzenetet sem írtál. Se szó se beszéd csak úgy felszívódtál.
-Mondtam már! Elegem van ebből az életből. Végeztem a múltammal és a múltamba te is benne vagy.
-Ezt, hogy értsem?
-Úgy, hogy végre hagyj békén Heinrich!
-Mi történt veled Rell? Bekattantál? Csak úgy a semmiből most közlöd, hogy ennyi volt.
-Én már az előtt mondtam, hogy elegem van ebből az életből mielőtt elhúztunk Berlinbe. Értsd meg nem akarom én ezt.
-Mégis mért nem?
-Heinrich! Egyszerűen már nem bírom. Annyira megváltoztál, egyáltalán nem olyan vagy, mint régen és te is nagyon jól tudod ennek az okát, mégsem változtatsz a dolgokon.
-De én szeretlek!
-Valóban? Pár hete mikor nekem jöttél becuccozva nem így éreztem. Heinrich vedd már észre, hogy mi történik veled! Egyre lejjebb csúszol, én csak eddig bírtam ki melletted. Sajnálom. Kértelek már nem egyszer, hogy változz meg, de te leszartad, hogy mit beszéltem neked.
-Mit akarsz mit tegyek?-kérdezte. Láttam rajta, hogy kezd ideges lenni. Remegtek a kezei és egyfolytában a haját igazgatta.
-Már nincs mit tenni.-mondtam és kiszálltam volna az autóból, de Heinrich elkapta a csuklóm is visszarántott.
-Nem mész sehova sem.-mondta dühösen.
-Engedj el!-néztem rá és kitéptem kezem a szorításából.
-Akkor is az enyém leszel!
-Te beteg vagy!-mondtam és rácsaptam az ajtót.
Azonnal felrohantam a lakásomba és magamra zártam az ajtót. Kifújtam magam aztán lepakoltam. Levetettem a dzsekimet, lerúgtam magamról a cipőmet, majd beballagtam a konyhába. Főztem magamnak egy erős kávét. Közben bekapcsoltam a tévét, hogy ne legyen akkora a csend. Túl hangosak voltak a gondolataim és már kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök. A kávém kortyolgatása közben összedobtam egy egyszerű vacsorát magamnak, ami egy mirelit pizzából állt. Nem vagyok valami nagy konyhatündér. Kinyújtózva a tévém előtt elfogyasztottam a vacsorám.
Sokkal később arra riadtam fel, hogy a tévében már vége a műsornak és odakint szép kis vihar kerekedett. A fák ringatóztak, szinte kicsavarodtak a földből. Leojtottam a tévét és bevonultam a hálóba. Előkaptam a hálóingem és egy forró zuhany után birtokba vettem az ágyam és hagytam, hogy ismét elragadjon az álom. El tudtam aludni, mivel rettentő fáradt voltam, de mégsem éreztem azt, hogy nyugodt lehetek. Minden apró kis zörejre felriadtam. Az utóbbi hónapokban már így telik minden egyes éjjelem, szóval már mondhatom azt, hogy hozzászoktam. Fel sem tudom azt fogni, hogy valaki ennyire hozzá tudjon szokni ahhoz, hogy folyton rettegésben él. Az utóbbi hetek nagyon megviseltek, de valahogy kibírom.

Valamikor késő hajnal nyomott el újra az álom fél öt körül.

2014. június 12., csütörtök

I'm addicted to you!-Első-bevezető rész


Szép napot mindenkinek! Nos meghoztam az -I'm addicted to you!- című történetem úgymond legelső bevezető részét.
Azért kezdtem el írni ezt a történetet mivel úgy éreztem, hogy itt az ideje valami újba belevágnom. Remélem valamelyest elnyeri majd tetszéseteket, izgalmasnak és olvashatónak fogjátok tartani történetem a cselekmények előrehaladtával. Nagyon örülnék neki és rettentő hálás lennék ha kapnék valami kis visszajelzést tőletek olvasóktól, hogy hogyan tetszett a rész, esetleg mi volt az ami nem tetszett benne. Amint mondtam örülnék ha egy két komment összejönne, valóban sokat jelentene számomra.
Hát akkor jó olvasást! 
Sziasztok :*
-Rella-



2013 szeptembere

Sebastian

Hamburg 23:06

A késő esti feketeséget az autóm reflektorán kívül semmi sem törte meg. Hangtalanul suhantam az éjszakában, haza sietek. Mikor beértem a városba visszavettem a gázból és óvatosan vezettem tovább. Hamburg ebben az időben már szinte üresen áll, csak ritkán töri meg a mozdulatlanságot egy-egy hazafelé igyekező gyalogos vagy autó.
Igen, Hamburg. Úgymond ide menekültem el a sok rossz elől, ami mostanában engem ért. Igaz a karrieremmel és a sportágban elért sikereim nagyon is jók de mindezek ellenére mégsem vagyok teljesen boldog.
Pontosan ma van fél éve annak, hogy Hanna elhagyott. Vagy én hagytam el, nem is tudom. Mondjuk azt, hogy közös megegyezés alapján született az a döntés, hogy végleg elválnak útjaink. Együtt határoztuk el, hogy mindkettőnknek ez lesz a legjobb, de nekem mégis rettenetesen fáj. A mai napig. Időközben megtudtam, hogy ő máris talált valaki mást magának, míg én még csak egy olyan nővel sem találkoztam aki akárcsak egy kicsit is megfogott volna.
Úgy érzem, hogy teljesen üres vagyok belül Hanna nélkül. Ha nem tudnám magam valamivel elfoglalni az már biztos, hogy megzakkantam volna. Hálát adok az Istennek, hogy itt van nekem a versenyzés és ebbe bele tudok merülni és ilyenkor ki tudom üríteni a fejem, még ha csak pár órára is.
Ahogy így elmélkedtem út közben egy stop táblához értem. A szabályoknak megfelelően megálltam és csak akkor indítottam újra, mikor megbizonyosodtam arról, hogy tovább mehetek.
Teljes hirtelen, csak úgy a sötétségből egy szőkeség viharzott ki az autóm elé. Azonnal lefékeztem. Még szerencse, hogy kis sebességgel haladtam így el tudtam kerülni az akár végzetes balesetet. Rettentően megijedtem és hosszú másodpercekig ültem az autómban, némán a kormányt markolva és a lámpafényben megdermedt nőre meredtem.
Miután kapcsoltam gyorsan kipattantam a járműből.
-Jézusom! Minden rendben? Nem sérült meg?-kérdeztem remegő hangon.
-Semmi bajom!-jött a válasz.
-Miért rohant ki elém? Nem látta, hogy jövök?-tettem fel egy újabb kérdést.
-Nem figyeltem.-mondta zavarodottan és zihálva.
-Ne hívjak egy mentőt? Vagy ne vigyem el esetleg kórházba egy kivizsgálásra a biztonság kedvéért?
-Nem szükséges.-mondta udvariasan egy halvány mosoly kíséretében, de mégis láttam az arckifejezésében valamit, ami nem hagyott nyugodni.
-És esetleg elvihetem valahová?
-Megoldom. Köszönöm.
-Pedig nagyon szívesen teszem és egyébként is egy ilyen fiatal hölgynek veszélyes lehet idekint egyedül.-mondtam kedvesen. Láttam rajta, hogy hezitál. Idegesen körbenézett majd ismét rám emelte tekintetét.
-Akkor megköszönném ha haza tudna vinni.
-Amint már mondtam, nagyon szívesen. Egyébként Sebastian vagyok és kérlek hagyjuk ezt a kínos magázódást.-mutatkoztam be mosolyogva.
-Én Rella vagyok.
-Szép név.-mosolyodtam el.
-Köszönöm.-mondta.
Csendben beszálltunk az autóba majd indítottam.
-Hová lesz a fuvar?
-Őőő...Wolf-Straße 15.-mondta pár perc gondolkozás után.
-Az a város másik felében van. Jó hosszú séta lett volna.-állapítottam meg.
-Igen, az.-mondta egy erőltetett mosollyal az arcán.
A halvány utcai megvilágítás és a műszerfal kék fényén kívül nem volt semmi más fényforrás. Rellára pillantottam. Ebben a homályos sötétségben is ki tudtam venni arcának finom vonásait. Igen, meg kell hagyni gyönyörű teremtés volt. Próbáltam csevegésbe elegyedni vele, de semmi értelmes nem jutott az eszembe.
-Egyébként régtől laksz itt Hamburgban?-kérdeztem a hosszadalmas percek után.
-Igen, itt nőttem fel. Te?-kérdezte majd rám nézett.
-Én körül belül fél éve költöztem ide.
-És hogy tetszik?
-Szép város, egyből a szívemhez nőtt.-mondtam mosolyogva.
Az út maradék részében nem beszéltünk. Mikor odaértem a megadott címre leállítottam a kocsit.
-Itt lennénk.-mondtam és körbenéztem.
-Hát akkor köszönöm, hogy elhoztál.
-Igazán nincs mit.-mondtam, miközben ő a táskájában matatott kulcsai után.
Miután megtalálta azokat kiszállt majd becsukta az ajtót.
-Kösz még egyszer.-szólt vissza a lehúzott ablakomon.-Szia.
-Viszlát.-köszöntem én is el tőle, majd megvártam míg bejut az ajtón. Azután újra beindítottam a kocsit és elindultam hazafelé. Egész úton elmélyedtem gondolataimban. Fura érzés kapott el mikor Rellára gondoltam. Nem értettem ezt. Fura volt, mégis jó. Abban a lányban volt valami, amit nem értettem meg.
Elhatároztam, hogy ha visszajövök felkeresem őt. Holnap utazom Milton Keynes-be a gyárba, majd onnan egyenesen veszem az irányt Szingapúrba. Mikor belegondoltam, hogy mennyi papírmunka vár rám kínomban felnyögtem.
Kicsit jobban ráléptem a gázpedálra, mivel már eléggé fáradt voltam. Nem is csodálom egy ilyen fárasztó és hosszú nap után. Tíz perc autózás után kiértem a külvárosi házamhoz. Gyorsan beparkoltam a garázsba, bezártam a kapukat majd befelé vettem az irányt. Egyből az emeletre siettem a fürdőszobába. Előtte ledobáltam a cuccaim és egyenesen a zuhany alá telepedtem le. A kellemes meleg víz ellazított és gondoskodott arról, hogy még jobban tudjak aludni. Lemostam magamról a tusfürdő habjait, majd egy törölközővel a derekamon indultam el a hálóm felé. A szekrényemből kikaptam egy felsőt és egy boxer alsót. Sietve magamra kaptam és már dőltem is bele a kényelmes ágyamba.

Másnap kora reggel az ébresztőm hangos és idegesítő hangjára ébredtem. Miután kinyomtam a telefont, fejem visszahajtottam párnámra. Nem sokkal később ismételten elkezdett zajongani, de ezúttal nem az ébresztő volt az. Meg sem néztem, hogy ki hív ilyenkor, egyből felvettem és a fülemhez emeltem mobilom.
-Haló?-nyögtem fáradtam.
-Tudtam, hogy el fogsz aludni!-hallottam Britta kedvesen csengő hangját, amiben mégis ott bujkált a szigor.-Hasadra süt a nap, fél nyolc van! Ki az ágyból és főzz magadnak egy jó erős kávét. Két óra múlva már úton kell lenned, hogy időben ideérj.
-Tíz percet kérek még.-kínlódtam, mint mikor anya keltett évekkel ezelőtt a suliba.
-Nincs tíz perc Seb! Ha most nem kelsz fel elkésel és tudod, hogy ma milyen fontos dolgok várnak itt rád.
-Igen tudom és már ki is keltem az ágyból.-mondtam még mindig nyűgösen.
-Ajánlom is! Egy óra múlva megint hívlak, hogy elkészültél-e.-mondta Britta, majd egy gyors köszönés után letette a készüléket.


Leballagtam a konyhába. Megfogadtam Britta tanácsát és főztem magamnak egy nagy bögre jó erős kávét. Miközben arra vártam, hogy kihűljön megmosakodtam és felöltöztem. Még gyorsan bepakoltam a bőröndömbe a legszükségesebb dolgaimmal aztán ismét visszatértem a konyhába. A könnyű reggelim és a kávém elfogyasztása után ismét csörgött a telefonom. Miután megnyugtattam Brittát, meggyőződtem arról, hogy mindent elpakoltam, amit akartam. Ezután bezártam a házat és útnak indultam.